8. Jocó és az álláskeresés

Mai témánk Jocó és az álláskeresés. De!, ez nem jelent semmit, sem azt, hogy állást keresünk, sem azt hogy beszélni fogunk róla. Persze, terveztük, készültünk, de elragadtak az aktualitások és érzékeny témákra sodródtunk. Az állástalálás a harmadik blokkban ugyan előkerült…, jól el lehet rajta aludni. Robink tapasztalta és megírta, köszönjük, büszkék vagyunk rá, mert éjszakai rádióműsor vagyunk.

Tehát, az első érzékeny témánk a podcastálmaink. Szóval, Dani egy másik podcast vendége volt (podcast a podcastban), és ahogy az lenni szokott, a szomszéd fűje zöldebb volt. Nevezetesen a hangtechnikája. Igaz, a vendéglátó audiofil, emellett egy rádió társszerkesztője, ezért megbeszéljük, hogy mit válaszolunk majd neki, ha meghív a csapatába műsort készíteni. De, nem álmodunk előre a medvebőréről, majd be fogunk számolni.

Tovább érzékenyülünk, picit el is pityeredünk: adományozás, extrakihívás, hogy gyermekek is érintettek leszenk. Hány bajban lévő ismerős vagy ismeretlen kicsi vagy nagy barátunknak tudunk és kell segítenünk? Mit kezdjünk az adománymarketinggel és az ingerküszöbátütéssel? Lehet olyan felajánlás, amit jobb nem elfogadni? Vizsgálnunk kell az adományozó motivációit, vagy a másik oldalról, az adományozó számonkérheti a megajándékozottat? Inkább kérdéseink vannak, mint válaszaink. A témát még biztos folytatni fogjuk. Várjuk véleményeteket: okozhat kárt az adományozás? Aztán beszélünk gyógyszervásárlásról, gendermosdóról, ez már inkább érzékeny, mint megható.

Viszlát sütő, Focus. Búcsúzunk az átívelő szálaktól. Persze, csattanók azért vannak, de szerencsére happyend a vége.

Témánk az álláskeresés: Dani kérdez, Jocó válaszol. Az álláskeresés tényleg olyan, mint a pártalálás, és az interjú, mint egy randi? Mit hoztam én, mit hoztál te, mit szeretnél te, mit szeretnék én? És amikor találkozik a kereslet a kínálattal az egy kapcsolat, netán házasság? Vagy tök más, mondjuk inkább, mint egy autóvásárlás, pár év után elkoptatjuk, kinőjük?  És elmondjunk-e az interjún, a fontos, de rejtett dolgokat magunkról, pld. hogy a slow és a nemnövekedés mozgalom hívei vagyunk, és tulajdonképpen nem bánjuk, ha a robotok elveszik a munkánkat? És tükörrel vagy anélkül készüljünk? Másokkal vagy egyedül? Elmondjuk, hogyan csináltuk.

7. Dani és a szekunder szégyen

Hangpróba: egy, kettő, három… Hangpróba: Merkúr, Vénusz, Föld, Mars…, amiről Daninak azonnal beugrik Gustav Holst Bolygók című híres nagyzenekari svitje, sőt, rögtön a playlist válogatásunkba is bekerül. Dehogyis! Daninak a Mulató Aztékok nevű nemhíres hip-hop zenekar Vénusz című dala jut eszébe, ami tényleg adásba kerül. Műsorunkat újabb emberkísérlettel folytatjuk, hogy megalapozott, tudományos magyarázatot adjunk podcastünk állandó blokkjának, a helyesbítéseknek. Próbáljátok ki, rendkívül érdekes és tanulságos, 1.30-nál kezdődik.

Helyesbítéseink között megállapítjuk, hogy az előző, – szerintünk nem túl jól sikerült adásunk -, azért még mindig jobb, mint Aranyosi, Fábry és Jakupcsek műsorai együttvéve. Ezt a helyesbítést a következő adásban valószínűleg újra helyesbíteni fogjuk. Kivéve, ha igazunk van. Írjátok meg, mit gondoltok erről.

További fontos közleményeink: hamarosan álcázott közönségtalálkozót tartunk, amit mi már nagyon várunk. Zalán, Robi, Feri, ezúton és nagy-nagy szeretettel meghívunk titeket a következő évadunk adásaiba, őszintén örülnénk neki, ha eljönnétek hozzánk és együtt készítenénk el egy-egy adást.

Apple Podcast userek: nektek még kicsit nyújtózkodnotok kell, sajnos számotokra a Szigorúan bizalmas még magasan csüngő alma… De, kérünk, ne adjátok fel, megtaláltok minket más platformokon is, mi nem adjuk, próbálkozunk. És bizakodunk.

Olvasói levelet kaptunk email címünkre, amit köszönünk. Szerettük, és a receptet is – a tojásos galuskát -, amit azonnal ki fogunk próbálunk, amint megjön az új sütőnk. A kalóriák keretünkkel addig spórolunk, hogy ne csak süssünk, együnk is. Az autódráma folytatódik, olyan mintha Murphy javítaná Dani autóját. Vagy az önmagát rontja el? Lényeg, hogy alapos szerelés után már el sem indul. Rejtély! Reméljük, hogy a vezérlés még nem ugrott át, mert az tényleg durva lenne. Félünk, de készülünk, minden, ez is benne van a pakliban.

Mai témánk a szekunder szégyen. Jocó kérdez, Dani válaszol. Miért érezzük mi magunkat kellemetlenül, ha valaki más vállalhatatlanul viselkedik? Például ha ország világ előtt félreénekli a himnuszt, majd kimagyaráz vagy esetleg méltatlankodva eldobja a mikrofont, vagy ha az állam vezetője munkaebéd során a száját az abroszba törli. Miért van az, hogy az elkövető nem érzi kínosnak a tettét? Harmadik félként, hogyan reagálhatunk? Félrenézünk, mert nem bírjuk nézni, vagy éppen ellenkezőleg: beavatkozunk? Empátiánk miatt próbáljuk menteni a menthetőt és a vállalhatatlan megjegyzések alá értelmező kommenteket írunk?

6. Jocó és a nemfejlődés elmélete

– Hogy vagy most Dani?
– Egyébként jól, de ettől a kérdéstől elég ideges leszek. Meg a mindfulnesstől…  

Na, a mai adás ennek ellenére erről fog szólni. Míg Jocó fújja a mindfulnesst, a flowt, a slowt, a nemfejlődést, addig Dani lyukasztgat: lufi és tű interakciója, filozófia és pragmatika randevúja. Valódi dráma. Főleg Jocónak. 

Éppígy dramatikusak a közlemények is: Dávid harcol Góliáttal, Dani az Apple-el, románok a másodpercekkel, magyarok a hackerekkel. Kedves hallgatók! Ismeretlen ország ismeretlen számait vissza ne hívjátok! Trükkösek a csalók: éjjel hívnak, gyönge álmunkban, de nincsen baj, ez átverés! A letiltás segít. És, arról is tájékoztatunk minden drága hallgatót, hogy podcastunk zenéinek playlistjei Spotifyon is fent vannak, aki tehát minket nem, de a zenéinket hallgatná, mostmár könnyen megteheti.

Robi olvasói  levéléből megtudjuk, hogy karácsonyra járhatna minden tanároknak veszélyességi pótlé, de Robinak feltétlen. Vajon minő lelki és testi gyötrelem gyógyíttassék eképp, – kérdezhetnénk Széchényi stílusában. Talán Robi majd válaszol…, és ha már Széchényi, akkor dunai hajózás, és bajai pihenő, de halászlé helyett töltöttkáposzta, és ahány nap, annyi kiló, anekdotázik Dani. Majd helyesbít, és visszaírja, az előző adásban elírt budapesti stand up történetét. Aztán tovább fonjuk az átívelő szálainkat: Jocó sütőjét és Dani autóját.

Végül rákanyarodunk a témánkra: Jocó és a nemfejlődés elmélete. Dani kérdez, Jocó fellegekbe emelkedik: Értelmes dolog a filozófia? Felszúrható a pontszerű jelen? Meddig nőnek a fák?  Boldogabbak a csigák? Hány kiló a boldogság? Bevallanád a főnöködnek, hogy a slow és a nemfejlődés híve vagy?

A KPI-ok hackelhetők, a boldogság nem.

5. Dani és a stand up

Szabadkozunk kicsit az előző adás miatt: lassú volt. Aztán rájövünk, hogy tulajdonképpen jó ez így, mert szeretjük és hiszünk a slow-ban. Így hát eldöntjük, hogy mégsem fogunk beiratkozni a Gyurcsány Ferenc rétorakadémiára, ahol Dani egyből a haladó képzésen kezdhetne. Nyugi, ennél többet nem fogunk politizálni. 

A szolgálati közleményekben értesítjük a hallgatókat, hogy nem hívtak meg minket a magyar podcast válogatottba, de nem adjuk fel. 10 adásig biztosan nem. Majd, hogy vigasztalódjunk, bevezetünk egy új blokkot, az Olvasói leveleket, amiben Robi leveleinek örülünk nagyon-nagyon. Innen is mégegyszer, és írásban is köszönjük, hogy követsz minket.

Taramm-tarammm: elindítjuk a Twitter fiókunkat, ahová fel fogjuk tölteni az adásunkhoz kapcsolódó cikkeket, színeseket. Usernevünk: @bizalmass. 

Szokás szerint helyesbítünk: Dani bevallja a környezetszennyező autókázásokat, de Jocó megnyugtatja… Vonatozunk is, biciklizünk is, majd… Bocsi, de ismét politizálunk: kiderül, hogy amikor Orbán Viktor választást nyer, Danit elütik biciklistől. Politikából tényleg ennyi lesz mára! Becsszó! Mea culpázunk a zenék miatt is, aztán Jocó helyesbít vagyis, forrásmegjelöl: elhangzik az adás első wikipédia idézete, ezzel pedig tudományos podcast lettünk. Aztán véletlenül majdnem belevágunk a témánkba, amikor Dani elmeséli, hogy hogyan (nem) valósult meg néhány éve a céges karácsonyi kívánsága… Gyorsan lekeverjük magunkat mert az első blokkban még sosem kezdtünk bele a témába. Zenélünk egyet.

Míg a zene szól Jocó vesz egy sütőt a felhalmozott bérletvisszatérítéséből. Daniékhoz is pénz áll, ugyanis utalt a biztosító. Ilyen ez a mai nap, mindenki happy, egészen addig míg a next step-re kerül a szó: tűzhely bekötése, és az autó Karosszéria Tiborhoz juttatása. Biztatgatjuk egymást, Jocó Danit, aztán Dani is Danit, aki szakdolgozatra és államvizsgára készül.

Végre elkezdjük a témánkat: Dani és a stand up. Jocó kérdez, Dani mesél. És a kibontakozó történet olyan, mint egy jó hollywoodi mozi. Abból a tényleg jó fajtából. Pörgős, váratlan, átélhető. Felidézzük a stand up belvárosi őseredetét, miközben Dani szárnypróbálgatásainak szurkolunk a tábori színpadtól a tehetségkutató döntőjéig. És közben találkozunk barátokkal, értetlenkedőkkel, tehetséges és tehetségtelen riválisokkal, pisztolyos maffiozókkal, és átéljük a fellépéseket, a versenyeket, az átveréseket, a fentet, és lentet… És a sztori vége már európai, nincs happy end, sőt egyáltalán nincs end…, mert a műsor a színpadon kívül folytatódik…(?) Hallgassátok csak!

Linkek:
Vonatok sebessége: https://www.reddit.com/r/MapPorn/comments/d2f3ii/train_speed_in_europe/