26. Jocó és a pénzügyek

Meg fogtok lepődni: alig lesz szó a pénzügyekről. Helyette elmeséljük az érettségi és a szalagavatás rejtelmeit, összehasonlítva persze a két ország rendszereit és szokásait – még az is kiderül, hányast kapott románból Jocó. A szívküldit ismét házon belül vagyunk kénytelenek megoldani, annak ellenére, hogy újabb nem-hallgatók kerültek elő – üzeneteiket nagy lelkesedéssel olvassuk fel. Persze helyesbítünk is: természetesen a panelokkal és a turizmus nemzeti össztermékre gyakorolt hatásaival kapcsolatban. Az adás első szegmenségben Dani hangtechnikai kiselőadást tart, naiv kezdeti próbálkozásainak és autodidakta tanulmányainak elmesélésébe oltva. A műsor egészét belengi a bizonytalanság, hogy milyen ételt rendeltünk az intro végén és megérkezik-e a futár.

25. Dani és a stadionstop

Szerintünk éjjel kitör a harmadik világháború. De legkésőbb a héten. Megtervezzük a bunkerünket, az biztos, hogy lesz benne okosotthon, okos lámpával és okos hangszórókkal, okos konnektorral, robot porszívóval és Alexával…, na de kezdjük inkább az elejéről.

Egészen pontosan 788.000 panellakás épült Magyarországon. Ez elsőt szinte napra pontosan 60 éve adták át Dunaújvárosban. Ünnepi pillanat. És az is, hogy a 25. adást készítjük mi is, minden megy az időkapszulába az iWiw adataink mellé. Továbbra sem sikerült kiderítenünk a gyilkos pintyek nevét, sajnos ezt el kell engednünk. Viszont, találtunk 2-4 szót, amivel rögtön el lehet pusztítani a kibontakozó randit. Ha ti is hallottatok ilyenről, írjátok meg nekünk, emailen vagy Twitteren, vagy a csoportba! És azt is, hogy milyenek a vágás nélküli, picit szerkesztett adások.

Közben Jocó megjárta a Szovjetuniót (reméljük, erről beszélni nem önkényuralmi propaganda), kopott bája elgondolkodtatta a nagy társadalmi kérdésekről és a szocialista ember kísérletről. Dani pedig a stadionokat.

Ez is a mai témánk: Dani és a stadionstop. Beszélünk még a mai magyar gazdaságpolitikáról, infrastruktúra fejlesztésről, turizmusról, és demokráciáról. Vagyis, inkább beszélnénk, de… Elméletek röpködnek, és kérdések, például: milyen átívelő gazdasági céljaink és kitörési pontjaink legyenek. Vagy milyen sporteseményt rendezzen Magyarország mindig?

Linkek:
Kandech Evelyne: https://hu.wikipedia.org/wiki/Kandech_Evelyne
Németh Krisztián: https://en.wikipedia.org/wiki/Kriszti%C3%A1n_N%C3%A9meth
Okosbunker: https://24.hu/kulfold/2018/02/20/apokalipszis-a-vilag-leggazdagabbjai-luxusbunkerekkel-keszulnek/
Paneltörténelem: https://qubit.hu/2020/01/03/tarsadalmi-kiserlet-ketmillio-resztvevovel-ma-60-eves-a-magyar-panel
Stadionstop: https://index.indavideo.hu/video/2020_elejere_Mashol_senki_sem_akar_stadiont_epiteni_a_folyohoz?fbclid=IwAR2mBkmDGuAhGmY3ShvdZGAqoQ8zoonuvt2m-OpWMUnRHeaSw5slcUlX_TM