15. Jocó és a román horrorkaraván

A bevezetőben Jocó – 3 adással a választásos epizód után észbekapva – elővezeti a tatabányai 32-es választókörben őt ért atrocitásokat, miközben a 45. másodpercben elárul magáról egy olyan információt, amit – higgyétek el – egyikünk sem látott jönni. Onnantól 444.hu cikkcímek mentén szerkesztjük tizenötödik adásunkat, szokásunkhoz híven felvétel közben. Az átlagosnál is több témával ismertetjük meg a nemhallgatókat és egymást, átívelő szálaink pedig megállíthatatlanul robognak a végkifejlet felé. Lesz Kanye West, zeneipar, gospelzene, bojkott, etnikai konfliktusok, mobilitás, ökológia és nemzetiségtudat, befejezésképpen pedig kérdéseket is tettünk fel, ráadásul eléggé könnyűeket, szóval jó lenne válaszolni.

És akkor részletesen: Dani sem hiszi el, hogy Jocó nem magyar állampolgár ugyanúgy, mint a választási bizottság tagjai. Jocó sebei felszakadnak és visszaidézi a hetekkel korábbi szavazás sokkoló élményeit. Csipkedjük ugyan, de igazából szeretjük Romániát is, és új szavakat alkotunk ennek nyomán.

Az előző adás Jocó nélkül készült, Robival, aki írásában elküldte helyesbítéseit. Beolvassuk. Robira reagálva Jocó bedobja Heribert Illig elméletét a kitalált középkorról. Illig az 1998-ban kiadott munkájában azt állítja, hogy a 614 és 911 közötti mintegy 300 év „soha nem létezett”. Állításait főleg a korabeli építészeti és tárgyi bizonyítékok hiányára alapozza. Várjuk Robi válaszát, amit megosztunk a következő adásban.

Szolgálati közlemények: van egy titokzatos nemhallgatónk, akit kérünk, hogy fedje fel magát. Dani  bevizionálja Jocó eltűnését – aki hamarosan szabiját kezdi -, de Jocó megígér mindent, még az elmaradt összefoglalók elkészítését is. Meglátjuk.

Helyesbítünk: a .tk domain a Tokelau-szigetekhez tartozik. Évekig a legtöbb webcímet ingyen lehetett regisztrálni, ezért a világ (spam)email forgalmának jelentős része ezt a domanit használta. A tapasztalatok szerint a Google újabban nem szereti és lassan kiszorul a használatból. Kiderült, hogy álhír volt az, hogy több száz spanyol szurkoló Bukarest helyett Budapestre jött. A bilbaoi fórumok szerint az egész nem más, mint a madridisták ármánykodása a baszkok lejáratására. Részletek itt találhatóak. Felrobbant a zeneipar és az amerikai keresztény közösség Kanye West legujabb lemezétól, a Jesus is King-től. Istenről rappel, Bibliát idéz. Dani elemzi a kialakult helyzetet és Dove Awards botrányt, meg a magyar hiphopp és keresztény zenei útkereszteződéseket.

Átívelő szálaink: újabb SMA gyerek szülei kezdtek gyűjtésbe, úgy tűnik sikerrel. Hangosan gondolkodunk a történteken: jószokás lett az adakozás nálunk, vagy Zente lendülete még kitart? Kiegészítjük Nick Vujicic előadása kapcsán mondottakat: Dani felesége szerint az előadás az iskolai zaklatásról és annak kezeléséről szól. Daninak konzultációs hete van találkozott Anna nővérrel és a szakdolgozat konzulensével. Legyalulták, de a gyógyszert legalább megvan.

Mai témánk: Jocó és a román horrorkaraván. Melyik kíméli jobban a környezetet, egy új autó vásárlása vagy egy régi továbbhasználata? Agyalunk érvekről és megérzésekről pro és kontra. Beszélünk még tömegközlekedésről, bérletárakról, autófenntartásről… Várjuk véleményeiteket!

12. Jocó és a választások

Rekordhosszúságú adás, amiben az önkormányzati választások után beszéljük ki a helyi és az országos politikához fűződő viszonyunkat. Az egy EU-s országra jutó Orbán nevű miniszterelnökök számának növekedését is kivesézzük, valamint kiderül, hogy Jocó miért kapott 22. születésnapjára egy  olyan pólót aminek az elejére a 63-as szám volt nyomtatva – és persze minden mindennel összefügg.